Ez most összejött az ünnepekre. Balhék otthon, szülők között. Menekülés, menekítés másik lakásba. Szívembe tőrt vágott a szerelem. Tegnap megtudtam, hogy az egyik ismerősöm testét a Balatonból szedték ki. Sikersorozat Karácsonyra, egyenesen a Jézuskától... Nem szeretem az ajándékokat, megtarthatta volna nyugodtan az összeset. Nem kívánom senkinek. Visszaküldeni meg nem lehet, mondván, hogy a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el. Úgyhogy a problémák maradnak... Csak én megyek... Hogy hova? Még magam sem tudom. El...
U.I.: Szeretetben gazdag, kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek...
Saturday, December 30, 2006
Friday, December 29, 2006
Ide illik
ákos : Csak Te vagy
Csalódtam bennük és mindenben,
Csalódtam bennük csak benned nem,
Új lángok égnek a szívemben.
Sokat tanultam tőled,
Tanultam hinni és várni,
Erőt merítek belőled,
Ezt nem is értheti bárki.
Titok vagy, nekem megfejthetetlen,
Taníts a szavakra, emelj fel engem!
Tiéd vagyok, őriz a lelkem.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.
Utadat álmok szegélyezik,
Benned a békesség uralkodik,
Hívnálak én is, maradj ma itt.
Táncoló árnyék szobám falán,
Oltalmazz engem, vigyázz ma rám,
Velem vagy mindig, ha szóra nyílik a szám.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.
Nem tudom miért másoltam be ezt ide, csak úgy érzem, hogy ide illik...
Csalódtam bennük és mindenben,
Csalódtam bennük csak benned nem,
Új lángok égnek a szívemben.
Sokat tanultam tőled,
Tanultam hinni és várni,
Erőt merítek belőled,
Ezt nem is értheti bárki.
Titok vagy, nekem megfejthetetlen,
Taníts a szavakra, emelj fel engem!
Tiéd vagyok, őriz a lelkem.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.
Utadat álmok szegélyezik,
Benned a békesség uralkodik,
Hívnálak én is, maradj ma itt.
Táncoló árnyék szobám falán,
Oltalmazz engem, vigyázz ma rám,
Velem vagy mindig, ha szóra nyílik a szám.
Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.
Nem tudom miért másoltam be ezt ide, csak úgy érzem, hogy ide illik...
Önző vagyok...
Önző vagyok, vágták ma a fejemhez. Önző vagyok, mikor az egyetlen nőnek, aki mellett el tudnám képzelni az életemet, azt mondom, hogy legyen boldog. Belém rúgtak, pedig már a földön feküdtem... Belém rúgott az, akitől nem vártam volna. Belém rúgott, akiért az életemet odaadnám. Még most is... Megforgatta szívemben a kést, és én ez után is Érte halok meg. Hogy boldog legyen. Boldogság... nekem nem jutott. Csak látszat volt csupán, egy álom, amiből felébresztett a fájdalom, a magány, a szenvedés... Önző vagyok, mert ez alatt az álom alatt megtettem mindent, hogy neki jó legyen, még akkor is, ha közben mndenki mással összevesztem. De én önző vagyok... Hát ez van. Hagyom, hagyok mindent, magamat is, bár utóbbit már rég elhagytam. Érte. Önző vagyok...
Monday, December 11, 2006
Feltámadt a Remény
Feltámadt a Remény,
Látom ragyogását,
Feltámadt a Remény,
Újra hallom hangját:
Ne búsulj, ne félj,
Légy erős, bizakodj,
Ne bánkódj, Remélj,
'Hisz erre vagy hivatott.
Hallom mit mond, rájövök,
Sok dolgom van még,
Nem adom fel, újra küzdök,
Nincs még itt a vég!
Jót kell tennem Nekem,
Nem magamért, Másért,
Érte, hogy ismét legyen Velem,
Érte és a boldogságért.
Tennem kell, hát küzdök,
Nem adom fel, nem én!
Küzdök amíg élek,
Mert feltámadt a Remény!
Látom ragyogását,
Feltámadt a Remény,
Újra hallom hangját:
Ne búsulj, ne félj,
Légy erős, bizakodj,
Ne bánkódj, Remélj,
'Hisz erre vagy hivatott.
Hallom mit mond, rájövök,
Sok dolgom van még,
Nem adom fel, újra küzdök,
Nincs még itt a vég!
Jót kell tennem Nekem,
Nem magamért, Másért,
Érte, hogy ismét legyen Velem,
Érte és a boldogságért.
Tennem kell, hát küzdök,
Nem adom fel, nem én!
Küzdök amíg élek,
Mert feltámadt a Remény!
Képzeld el... Újra!
Képzeld el, ahogy a szobában újra úrrá lesz a meleg. Képzeld el, ahogy a földön fekvő szilánkok először apró, majd egyre nagyobb intenzitású remegésbe kezdenek. Képzeld el, ahogy lassan elindulnak egy fénylő középpont, a Remény felé. Képzeld el, ahogy a szilánkokból lassan újra összeáll egy alak, egy férfi, jégbe fagyva. Képzeld el, ahogy a Remény ott fénylik a "szobor" középpontjában. Képzeld el, ahogy a meleg egyre inkább leolvasztja a jeget a férfiról, aki lassan elkezd lélegezni, majd mozogni. Képzeld el, ahogy mozdulatainak immár teljes tudatában felveszi a képet a földről. Amint felemeli és ránéz, a sarokban ismét megjelenik az alak, ezúttal mosolyogva, akár a képen. Képzeld el, ahogy a férfi is elmosolyodik, érzi, ahogy a meleg átjárja testét, lelkét. Képzeld el. Elképzelted? Elképzeltél...
Saturday, December 9, 2006
Éjjel, ismét
Éjjel ismét felébredek,
Ismét érzem a tekintetet.
Újra ott áll, kaszával kezében,
Jön felém újra éjszín köpenyében.
Ugyan az a kasza, ugyan abban a kézben,
A Halál van itt, újra eljött értem.
Eljött újra, most nincs kegyelem,
Eljött újra, ott áll már mellettem.
Erősebb mint bármikor, hiába minden,
Emeli kaszáját, menekvés nincsen.
Az erős lecsap, rám, a gyengére,
Hogy átküldjön az Ő földjére,
A földre, hol kísért milliók lelke,
A földre, mit öntöz milliók vére.
Átküld engem a sor végére,
Bűnös lelkek vesztőhelyére.
Csak egy pillanat! A fájdalom elvakít,
Hallom még lelkemet, még egyszer felsikít.
Az alak eltűnik, munkája elvégeztetett,
Az áldozat, Én, már kiszenvedett.
Síromon egy szál virág, színe fekete,
És a Halál. Ó, a Halál áll mellette.
Saját szerzemény...
Ismét érzem a tekintetet.
Újra ott áll, kaszával kezében,
Jön felém újra éjszín köpenyében.
Ugyan az a kasza, ugyan abban a kézben,
A Halál van itt, újra eljött értem.
Eljött újra, most nincs kegyelem,
Eljött újra, ott áll már mellettem.
Erősebb mint bármikor, hiába minden,
Emeli kaszáját, menekvés nincsen.
Az erős lecsap, rám, a gyengére,
Hogy átküldjön az Ő földjére,
A földre, hol kísért milliók lelke,
A földre, mit öntöz milliók vére.
Átküld engem a sor végére,
Bűnös lelkek vesztőhelyére.
Csak egy pillanat! A fájdalom elvakít,
Hallom még lelkemet, még egyszer felsikít.
Az alak eltűnik, munkája elvégeztetett,
Az áldozat, Én, már kiszenvedett.
Síromon egy szál virág, színe fekete,
És a Halál. Ó, a Halál áll mellette.
Saját szerzemény...
Képzeld el...
Képzelj el egy sötét szobát. Képzelj el egy ágyat a szobában. Képzelj el egy férfit, amint az ágyban fekszik. A fűtőtest izzik, ahogy ontja magából a forróságot, de a férfi mégis fázik. Képzeld el, ahogy fekszik az ágyban, fogai ütemesen összeérnek, ahogy rázza a hideg. Képzeld el, ahogy a fagy a férfi csontjáig hatol, hogy belülről tépje szét meggyötört testét és lelkét. Képzeld el, ahogy fekszik az ágyban, bőre a hidegtől egyre jobban kékül. Lassan érzéketlenné váló kezében egy fényképet szorongat. Képzeld el, ahogy a fénykép láttán a férfi szeméből előtörő könnycseppek ráfagynak kékülő arcára. Képzeld el, ahogy a férfi meglátja, hogy a szoba távolabbi sarkában egy alak jelenik meg halványan, derengve. Az alak ugyan az, aki a fényképen mosolyog. Képzeld el, ahogy a férfi maradék erejét összeszedve felküzdi magát és minden centiméterért megszenvedve elindul az alak felé. Egyre hidegebb van. Képzeld el, ahogy a férfi lehellete úszik a levegőben, majd lecsapódik a falakra, végül megfagy. Képzeld el, ahogy a férfi kúszik, a távolság lassan csökken, a férfi szenvedése egyre csak nő. A hideg tépi szét a lelkét. Képzeld el, hogy már csak egy méter választja el a férfit az alaktól, aki ekkor elhalványul, végül teljesen szerte foszlik. Képzeld el, ahogy a férfi elfagyott teste nem bírja tovább a szenvedést, utolsó erejével még a semmibe nyög egy szót: SZERETLEK! Képzeld el, ahogy a férfi teste eldől, és a földön szilánkosra törik. A szobában újra meleg lesz, a fagynak nyoma sem marad. Az elmúlt percekre csak a férfi testjének darabjai emlékeztetnek... És egy fénykép... Képzeld el. Elképzelted? Elképzeltél...
Wednesday, December 6, 2006
Éjjel
Éjjel egy rémálomból kelek,
Felülök és megdermedek.
Neszt hallok a sötétben:
Egy árny jön felém, éjszín köpenyében,
Valami szörnyű csillan a hold fényében.
Fehér keze fonja körül,
Kasza az, mit maga köszörül.
Elém áll és hozza fegyverét,
Melytől lelkem nyeri rémes nyughelyét,
Melyen oly sok ember vére szárad,
Melyből tengernyi gonoszság árad.
Emeli és elönt a félelem,
Jött, hogy elvegye életem.
Küzdök vele, mert életem másé:
Szívemé és a benne lakóé.
Hát küzdök vele, nem adom fel,
Küzdök az utolsó lehellettel,
Küzdök minden erőmmel,
Küzdök én a Szerelemmel.
Meghátrál a sötét alak,
De megállítják Őt a falak.
Utolérem, nem kímélem,
Bár tudom, még eljön értem.
Eltűnik: még nincs itt az idő,
Hűlt helyén egy szál virág nő.
Felébredek reggel ágyban, melegben,
Álmodtam tán? Nézek meredten:
Egy szál virág van a kezemben.
Saját szerzemény...
Felülök és megdermedek.
Neszt hallok a sötétben:
Egy árny jön felém, éjszín köpenyében,
Valami szörnyű csillan a hold fényében.
Fehér keze fonja körül,
Kasza az, mit maga köszörül.
Elém áll és hozza fegyverét,
Melytől lelkem nyeri rémes nyughelyét,
Melyen oly sok ember vére szárad,
Melyből tengernyi gonoszság árad.
Emeli és elönt a félelem,
Jött, hogy elvegye életem.
Küzdök vele, mert életem másé:
Szívemé és a benne lakóé.
Hát küzdök vele, nem adom fel,
Küzdök az utolsó lehellettel,
Küzdök minden erőmmel,
Küzdök én a Szerelemmel.
Meghátrál a sötét alak,
De megállítják Őt a falak.
Utolérem, nem kímélem,
Bár tudom, még eljön értem.
Eltűnik: még nincs itt az idő,
Hűlt helyén egy szál virág nő.
Felébredek reggel ágyban, melegben,
Álmodtam tán? Nézek meredten:
Egy szál virág van a kezemben.
Saját szerzemény...
Sansztalan...
Valaki egyszer azt mondta kettőnkre, hogy sansztalan. Én már akkor mosolyogtam... Mit is tehettem volna, hiszen én már akkor tudtam, amiről ő még csak álmodni sem mert? Mit is tehettem volna, mikor boldog voltam, mint ember még soha, hisz A Nő, kiért képes voltam eltaszítani magamtól barátomat, titokban már kezemet fogta? Mit is tehettem volna, hisz' egész nap mást sem tudtam tenni, csak mosolyogni? Mosolyogni a bizonyos Valakin, mindenkin, magamon, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire szeretem A Nőt... Később rájöttem, hogy ez utóbbi nem is akkora probléma, miután kezembe került egy idézet: ""Nem érez, aki érez szavakkal mondhatót". És hogy mi van most? Huh. Káosz. Teljes zűrzavar, melynek mélyén ott csillog valami... Egész délután kerestem erre a valamire 1 jó szót. Alig 10 perce megtaláltam, mikor épp kint áltam és egy igen régi, igen jó barátommal cirka 40 perces spontán telefonbeszélgetést folytattunk az élet értelméről, értelmetlenségéről, okáról, oktalanságáról. És hogy mi ez a valami? A Remény. És ezzel egy időben rájöttem arra is, hogy attól, hogy eszem magam, nem lesz semmivel sem jobb, mert egy idő után az önmarcangolás meglátszik az emberen, egy idő után már nem is titkolja, a sajnáltatás meg nem az én kenyerem. Inkább éhenhalok... Más kérdés az, hogy mi lenne, ha a remény mégsem utoljára halna meg? Ha kihunyna az a fény a Káosz közepén? Hogy értelmét vesztené-e a már-már időtlennek tűnő várakozás? Valószinű. Hogy túlélném-e? Sansztalan...
A pofátlanság magasiskolája...
Választottam ezt a címet, mert idevág, választottam, mert én az utóbbi pár napban kijártam ezt a bizonyos iskolát:
Gondoljatok csak bele: Milyen az, amikor az egyik legjobb barátodat fejbevágja a főnyeremény egy nő -A Nő- formájában? Milyen az, amikor abból a bizonyos fejbevágásból neked is kijut bőséggel? Ezzel még nem is lenne gond, ha a pofon nem ugyan attól a kéztől származott volna. De ugyan attól származott... Milyen az, amikor megbeszélitek egy sör mellett azzal a bizonyos barátoddal, hogy ha Neki jön össze, te örülsz, ha neked akkor Ő? Eddig minden "viszonylag" rendben is van, a körülményekhez képest. Nade! Milyen az, amikor egyik pillanatról a másikra rádöbbensz, hogy ha nem lehet a tiéd a pofonok osztogatója, akkor már csak a Világégés marad számodra? És ekkor iratkoztam be abba a bizonyos iskolába. Nem szoktam, mert sokan megvetnek/megvetettek már ezért, de A Nőnek mégis megtettem: megnyíltam teljesen. Levettem azt a maszkot, amit minden reggel felveszek, hogy elfogadjanak, hogy ne vessenek meg... Szó szót követett, belevágtunk. Körkérdés: Mennyi bőr kell az ember arcára, hogy ezt megcsinálja az egyik legjobb barátjával? Hogy elvegye előle azt, amiért annyira, de annyira odavan Ő is? Megmondom: Nagyon sok bőr... Nekem volt. Egy darabig titkoltuk, mert nem akartuk bántani. de ezt nem lehet a végtelenségig űzni ugye, úgyhogy nekünk sem jött össze. Rájött, elvonult, blogolt rólunk, magáról, blogol most is... Lehet, hogy túlteng bennem a naivitás, mikor azt mondom, hogy most úgy néz ki, hogy "lenyugodtak a kedélyek". Mondom, lehet, hogy naív vagyok. (Ez igazság szerint sinxxx-nek szólt). A továbbiakban tegyük fel, hogy így van... Tehát a lenyugvások után engem is nyakonöntött az élet a forró levessel: A Nő, akiért az életemet odaadnám, akinek a csillagokat lehoznám az égről, akinek a boldogságáért nem tudtok olyat mondani, amit nem tennék meg, akit SZERETEK, összezavarodott... Nem szokásom a félelem, de most félek... Kőkeményen félek. Nem akarom elveszíteni, az előbb leírtak miatt. Ídőt kért, adtam neki, ha már eddig vártam Rá, ezt mostmár kibírom. Nehéz, de várok, várok az ítéletre... Tennék én mást is, akármit, vagy még többet, de nem lehet... És ez a szörnyű. Amikor jön az a bizonyos vonat és futsz utána úgy, hogy félrelököd embertársad, barátod, hogy elérd, és mikor már úgy érzed, hogy eléred, a vonat gyorsít... Van aki megáll és csak nézi, hogy elmegy, van aki fut utána végkimerülésig még akkor is, amikor már a vonat rég eltűnt a távolban. Én más vagyok... Ha a vonat gyorsít, én is gyorsítok, mert ha már fent vagyok, kipihenhetem magam... És azt is tudom, hogy ha egyszer felkerültem a vonatra, nem akarok majd róla leszállni...
Gondoljatok csak bele: Milyen az, amikor az egyik legjobb barátodat fejbevágja a főnyeremény egy nő -A Nő- formájában? Milyen az, amikor abból a bizonyos fejbevágásból neked is kijut bőséggel? Ezzel még nem is lenne gond, ha a pofon nem ugyan attól a kéztől származott volna. De ugyan attól származott... Milyen az, amikor megbeszélitek egy sör mellett azzal a bizonyos barátoddal, hogy ha Neki jön össze, te örülsz, ha neked akkor Ő? Eddig minden "viszonylag" rendben is van, a körülményekhez képest. Nade! Milyen az, amikor egyik pillanatról a másikra rádöbbensz, hogy ha nem lehet a tiéd a pofonok osztogatója, akkor már csak a Világégés marad számodra? És ekkor iratkoztam be abba a bizonyos iskolába. Nem szoktam, mert sokan megvetnek/megvetettek már ezért, de A Nőnek mégis megtettem: megnyíltam teljesen. Levettem azt a maszkot, amit minden reggel felveszek, hogy elfogadjanak, hogy ne vessenek meg... Szó szót követett, belevágtunk. Körkérdés: Mennyi bőr kell az ember arcára, hogy ezt megcsinálja az egyik legjobb barátjával? Hogy elvegye előle azt, amiért annyira, de annyira odavan Ő is? Megmondom: Nagyon sok bőr... Nekem volt. Egy darabig titkoltuk, mert nem akartuk bántani. de ezt nem lehet a végtelenségig űzni ugye, úgyhogy nekünk sem jött össze. Rájött, elvonult, blogolt rólunk, magáról, blogol most is... Lehet, hogy túlteng bennem a naivitás, mikor azt mondom, hogy most úgy néz ki, hogy "lenyugodtak a kedélyek". Mondom, lehet, hogy naív vagyok. (Ez igazság szerint sinxxx-nek szólt). A továbbiakban tegyük fel, hogy így van... Tehát a lenyugvások után engem is nyakonöntött az élet a forró levessel: A Nő, akiért az életemet odaadnám, akinek a csillagokat lehoznám az égről, akinek a boldogságáért nem tudtok olyat mondani, amit nem tennék meg, akit SZERETEK, összezavarodott... Nem szokásom a félelem, de most félek... Kőkeményen félek. Nem akarom elveszíteni, az előbb leírtak miatt. Ídőt kért, adtam neki, ha már eddig vártam Rá, ezt mostmár kibírom. Nehéz, de várok, várok az ítéletre... Tennék én mást is, akármit, vagy még többet, de nem lehet... És ez a szörnyű. Amikor jön az a bizonyos vonat és futsz utána úgy, hogy félrelököd embertársad, barátod, hogy elérd, és mikor már úgy érzed, hogy eléred, a vonat gyorsít... Van aki megáll és csak nézi, hogy elmegy, van aki fut utána végkimerülésig még akkor is, amikor már a vonat rég eltűnt a távolban. Én más vagyok... Ha a vonat gyorsít, én is gyorsítok, mert ha már fent vagyok, kipihenhetem magam... És azt is tudom, hogy ha egyszer felkerültem a vonatra, nem akarok majd róla leszállni...
Magamról...
Hmm... Első blogom első bejegyzése. Kezdjük talán velem:
Úgy gondolom, hogy nem vagyok valami nagy szám. Sosem volt ego-m, amit nem is sajnálok, mert abból a Többieknél (mély tisztelet a kivételnek természetesen) úgy gondolom van elég. Köszöntem, nem kértem belőle. Talán Kicsit más vagyok mint a Többi, de semmiképpen sem több. Ugyan az, más formában. A csomagolás meg kommon... Tudom, hogy még csak 1 kis nyikhaj vagyok, de tudom azt is, hogy rendelkezek olyan tapasztalatokkal, amik azzá formáltak aki most vagyok. Némelyiket nem kívánom senkinek, némelyiket mindenkinek. Új dolog ez a blogos stuff számomra, ez abból is látszik, hogy nem nagyon szeretek magamról beszélni. Most mégis összejött pár sor... De úgy gondolom, hogy ennyi elég is... A többiről majd később szó esik...
Úgy gondolom, hogy nem vagyok valami nagy szám. Sosem volt ego-m, amit nem is sajnálok, mert abból a Többieknél (mély tisztelet a kivételnek természetesen) úgy gondolom van elég. Köszöntem, nem kértem belőle. Talán Kicsit más vagyok mint a Többi, de semmiképpen sem több. Ugyan az, más formában. A csomagolás meg kommon... Tudom, hogy még csak 1 kis nyikhaj vagyok, de tudom azt is, hogy rendelkezek olyan tapasztalatokkal, amik azzá formáltak aki most vagyok. Némelyiket nem kívánom senkinek, némelyiket mindenkinek. Új dolog ez a blogos stuff számomra, ez abból is látszik, hogy nem nagyon szeretek magamról beszélni. Most mégis összejött pár sor... De úgy gondolom, hogy ennyi elég is... A többiről majd később szó esik...
Subscribe to:
Posts (Atom)