A pofátlanság magasiskolája...

Választottam ezt a címet, mert idevág, választottam, mert én az utóbbi pár napban kijártam ezt a bizonyos iskolát:

Gondoljatok csak bele: Milyen az, amikor az egyik legjobb barátodat fejbevágja a főnyeremény egy nő -A Nő- formájában? Milyen az, amikor abból a bizonyos fejbevágásból neked is kijut bőséggel? Ezzel még nem is lenne gond, ha a pofon nem ugyan attól a kéztől származott volna. De ugyan attól származott... Milyen az, amikor megbeszélitek egy sör mellett azzal a bizonyos barátoddal, hogy ha Neki jön össze, te örülsz, ha neked akkor Ő? Eddig minden "viszonylag" rendben is van, a körülményekhez képest. Nade! Milyen az, amikor egyik pillanatról a másikra rádöbbensz, hogy ha nem lehet a tiéd a pofonok osztogatója, akkor már csak a Világégés marad számodra? És ekkor iratkoztam be abba a bizonyos iskolába. Nem szoktam, mert sokan megvetnek/megvetettek már ezért, de A Nőnek mégis megtettem: megnyíltam teljesen. Levettem azt a maszkot, amit minden reggel felveszek, hogy elfogadjanak, hogy ne vessenek meg... Szó szót követett, belevágtunk. Körkérdés: Mennyi bőr kell az ember arcára, hogy ezt megcsinálja az egyik legjobb barátjával? Hogy elvegye előle azt, amiért annyira, de annyira odavan Ő is? Megmondom: Nagyon sok bőr... Nekem volt. Egy darabig titkoltuk, mert nem akartuk bántani. de ezt nem lehet a végtelenségig űzni ugye, úgyhogy nekünk sem jött össze. Rájött, elvonult, blogolt rólunk, magáról, blogol most is... Lehet, hogy túlteng bennem a naivitás, mikor azt mondom, hogy most úgy néz ki, hogy "lenyugodtak a kedélyek". Mondom, lehet, hogy naív vagyok. (Ez igazság szerint sinxxx-nek szólt). A továbbiakban tegyük fel, hogy így van... Tehát a lenyugvások után engem is nyakonöntött az élet a forró levessel: A Nő, akiért az életemet odaadnám, akinek a csillagokat lehoznám az égről, akinek a boldogságáért nem tudtok olyat mondani, amit nem tennék meg, akit SZERETEK, összezavarodott... Nem szokásom a félelem, de most félek... Kőkeményen félek. Nem akarom elveszíteni, az előbb leírtak miatt. Ídőt kért, adtam neki, ha már eddig vártam Rá, ezt mostmár kibírom. Nehéz, de várok, várok az ítéletre... Tennék én mást is, akármit, vagy még többet, de nem lehet... És ez a szörnyű. Amikor jön az a bizonyos vonat és futsz utána úgy, hogy félrelököd embertársad, barátod, hogy elérd, és mikor már úgy érzed, hogy eléred, a vonat gyorsít... Van aki megáll és csak nézi, hogy elmegy, van aki fut utána végkimerülésig még akkor is, amikor már a vonat rég eltűnt a távolban. Én más vagyok... Ha a vonat gyorsít, én is gyorsítok, mert ha már fent vagyok, kipihenhetem magam... És azt is tudom, hogy ha egyszer felkerültem a vonatra, nem akarok majd róla leszállni...